Lassan ugráltunk a háztetőkön
egymás mellett beszélgetve. Az itteni
önmagam kicsit kivirult és már nem látszott annyira szomorkásnak. Sőt
kifejezetten jó kedve volt, mikor az egyik panelházról a másikra ugrottunk. Egy
utca választott el minket a háztól, de Ő megállt.
- Anyámmal ne foglalkozz. Majd valahogy
ráveszem, hogy nálunk maradj – mondta, majd egy bátorító mosolyt küldött felém,
ami kicsit melegséggel töltött el. Nagy lendületet vettük, majd megint ugrálni
kezdtünk a kiszemelt hát felé. Beszökkentünk a szobába, de ő is és én is
másikba. A lány a saját szobájába, míg én a vendégszobába. Visszaváltoztam a
normális „önmagammá”, majd leültem az ágyra.
- Nagyon vidám vagy – jegyezte meg Plagg. –
Csak azt ne mond, hogy tetszik az itteni önmagad – nevettet. – És mi lesz,
akkor Katicával?
- Ne hülyéskedj
Plagg. Ez lehetetlen – néztem rá a kwami, és láttam is a holdnak köszönhetően.
– Majd megbeszéljük. Most menjünk aludni – mondtam, majd belefeküdten a puha
ágyba, és lassan elaludtam.
* Adrien (lány) Szemszöge *
Reggel hétórakor keltem, mivel hétvége van.
Ránéztem Plaggra, aki már javában ette a sajtját. Odamentem a szekrény és kiválaszoztam a nekem
tetsző ruhát, majd utána felvettem. Átsétáltam a vendégszobába, kopogtam, s
benyitottam, mikor mondta, hogy „szabad”.
- Jó reggelt –mosolyogtam, majd becsuktam az
ajtót. Plagg oda repült a másik kwamihoz, majd együtt ették a sajtot.
- Neked is. Anyukád? – kérdezte, majd leült az
ágyra.
- Dolgozik – forgattam meg a szemeteimet, majd
leültem mellé. – Amúgy kérdezni akartam valamit, még este, de nem volt rá időm
– mondtam, majd rám figyelt. – Képes lennél a szerelmedért feladni magad, mint
Chat Noir, és oda adni a gyűrűt? – néztem rá komolyan.
- Ez csak természetes.
Enyhén
elmosolyodtam, majd megfogtam a csuklóját és lementünk enni az ebédlőbe.
Egyikünk se szólt a másikhoz, mégis én olyan jól éreztem magam.
Reggeli
után a nappaliba leültünk és a tévé elé, a híradóra kapcsoltunk. Egy pókszerű
ember lényt, mutattak, aki a két katicát ragasztotta fel az Eiffel-toronyra a
hálója segítségével. Összenéztünk
Macskával, majd átváltozunk. Kiugrottunk az ablakon, majd az Eiffel-toronyhoz siettünk
a botjaink segítségével. Felugrottunk a turistalátványosság egyik vasrészébe,
majd onnan néztünk az ellenfelünket.
- Macskajaj! – ordította macska, s az egyik
pókhálóhoz siettet, hogy elporlassza. Sikertelenül. Macskát is elkapta, majd
lábánál fogva lóbálta.
- Mi a baj Chat Noire? Ha nem akarod, hogy
bármi baja essen a másik Ciculinak, akkor jobb lesz, ha inkább ide adod a
talizmánod – mondta, majd ördögi nevetéssel, majd kisujját levette a lábáról.
- Ne! – kiáltottam, majd ránéztem macskára és a
kettő katicára. – Sajnálom Macska, de már mondtam – lehúztam a gyűrűt az
ujjamról, majd a zöld fények megjelentek. – Én is képes lennék azért oda adni a
gyűrűt, ha az bajban lenne, akit szeretek – oda dobtam a gyűrűt a pók embernek.
Visszaváltoztam, és lábam egyből megcsúszott. A kiskwami aggódva repkedett mellettem,
és aggódó pillantásokat vettet rám. Ránéztem macskára, aki ugyan úgy nézett
rám, mint a kiscica. Aztán Katicára. A fiú kimerszezett szemekkel nézett. Nem bírtam
magam tovább tartani. Akaratlanul, de elengedtem a vasat. Hihetetlen sebességgel
zuhantam.
- Adrien! Ne! – hallottam Katica hangját, és
abban a kétségbe esést.
- Engedj el! – mondta Macska, majd mocorogni
kezdett, és a macskajajos kezét, az egyik pókhálóra rakta, így az egyik Ladybug
kiszabadult. Macska leugrott értem. A gyűrűre pityegett, de nem érdekelte őt. Egyre
közelebb ért hozzám, majd karjaiba tett. Gyűrűje pityegett, majd zöld fény vette
őt körül. Visszaváltozott Ő is, de vajon ezt a magasságot túl fogjuk élni?
