09.fejezet Crazy

Megdermedve álltam előtte. Fülei lekonyultak, innen is lehetett látni szomorúságát. Kicsit elhúzott magától, és az összejárkált járdát kezdte el vizsgálni. Egy – két könnycsepp, megint legördült, majd megint mellkasába nyomtam fejem, és olyan erősen szorítottam amennyire csak tudtam. Egy darabig csak én öleltem őt, de kicsit később ő is átkarolt. Kicsit jobban magához húzott, majd enyhén megszorított. Egy nagyot sóhajtott. Olyan érzésem volt, hogy most egyáltalán nem engem képzel ide. Sőt, ahogyan illatomat kezdte el szagolgatni, biztos voltam benne. Szomorú lettem, és még én magam sem értem miért. Hirtelen eltoltam magamtól, majd ugyan olyan sebességgel elfordultam tőle. Valamiért nem tudtam rá nézni, mert tudtam, hogy úgy is elsírom magam.

 - Adrien..? – mondta aggódó hangon. Idegesít. Miért, most mégis miért ilyen törődő?

 - Sajnálom – kezdtem el mondatomat. -.. Hogy nem vagyok Katica. Plagg, karmokat ki! – változtam át, majd a házak tetején kerestem menekülő utat.

                                                           * Adrien (fiú) Szemszöge *

Nem érettem ezt az egész szituációt, de tudtam, hogy utána kell mennem. Mögötte ugráltam a tetőkön, majd mikor elég közel voltam, egy erkélyen megfogtam a kezét, majd kicsit hátra húztam. Kérdően nézett hátra, majd ránézett a kezére. Először dühös, de utána szomorúság vette fel arc vonásai. Értelmetlenül figyeltem gyors hangulat változását. Gyorsan kikapta kezét az enyém közül, azt hittem elmegy, de karjait összefonta, majd háttal állt nekem.

 - Adr… - kezdtem el mondandómat.

 - Ne, ne szólj hozzám – emelte fel hangját, majd lábával a kelleténél nagyobbat dobbantott. Aprókat szippantott. Gondolom sírt.

 - Én csak nem akarok neked rosszat. Anyukád nagyon ki volt akadva – próbáltam nyugtatni, mire idegesen hátra fordult. Szemei könnyesek voltak, mégis mérgesen nézett rám.

 - Pont az volt a rossz, hogy elmentél. Mikor megláttam az üres szobát megfagyott bennem a vér. Egyedül itt nem tudsz boldogulni. Nincs se pénzed, és ha nincs pénzed nincs lakásod, se étel, amit ehetnél. Inkább éhen halsz, azért hogy ne okozz nekem bajt? Konkrétan egy emberek vagyunk. Csak más neműek – emeli fel hangját az elején, de a végére már épp, hogy csak hallottam hangját. Felnézett rám, és szemei megint könnyesek voltak. Teste már annyira nem volt feszült, sőt már sokkal lazábban tartotta magát. Ezt látván lassan fejéhez nyúltam, majd komótosan magamra húztam, és hagytam hagyj sírja ki magát.

Körülbelül egy percig álltunk így, amikor egy kicsit sietős és hangos lépteken hallottam magunk alatt. Kicsit nyikorgós hang volt, aztán valami csapódott. Nem néztem oda, de ha akartam volna se tudtam volna.

 - Nem lehetne kicsit halkabban? Ráadásul pont a tetőn kell? – ordított egy kicsit mélyebb hang, majd én is és Chat is oda néztünk. Egy sima fekete pólóban álló kék hajú

fiú pislogott ránk, mikor ő is ránk pillantott.  – Itt mégis mi történik? – értetlenkedett, mire ellágyult az arcának a vonásai, és szemei kétszer nagyobbra tágultak.

Adrien letörölte könnyeit kicsit szipogott, majd a fiúhoz sétált.

 - Sajnálom, hogy ennyire hangosak voltunk Marinette – mosolyog hamisan a lány a fiúra, aki kicsit értelmetlen fejet vágott.

 - Mégis mi a baj?

 - Nincs semmi baj tényleg – próbálja megnyugtatni a fiút, de ő még mondani akart valamit. – Mennünk kell. Aludj vissza Marinette, holnap iskola – tessékelte be a fiút nagy nehezen a szobába, utána rám nézett. A kis ajtó megint felnyílt, és a Cica egyből visszanézett. Kicsit felhúzta szemöldökét, jelezve, hogy mi a baj.

 - Chat Noire, holnap szombat, ilyenkor nincs suli. Még ennyit se tudsz? – kérdezi a fiú enyhén bunkón. A lány zavarából össze - visszanéz, és közben fülei lefelé konyulnak. Szemei csillognak, de nem a lámpák miatt, hanem azért mindjárt kicsordul belőle egy szemtelen könnycsepp.

Hirtelen lépek a lány mögé, majd szemét letakarva magamhoz húzom. Magabiztos mosolyt küldök a fiú felé, majd a lányt megfogtam, mint egy menyasszonyt és leugrottam az erkélyről. Egy – kétháznyit szökkentem a háztökön, azonban télen nem a legajánlatosabb. Megcsúsztam, majd zuhanni kezdünk. A lányból egy kis sikoly tört ki. Próbáltam úgy érkezni a talajra, hogy ne ő essen alulra, ami sikerült. Mikor földet értünk, kezem-lábam szétterült és a lány a mellkasomon vette szaporán a levegőt. Lassan nevetni kezdett, amiért ránéztem. Mikor észrevettem, hogy jobb a kedve, vele együtt nevettem.

 - Chat menjünk haza. Gyere te is. Kérlek – nézett rám kiskutya szemekkel. Kicsit gondolkoztam, hogy vele menjek-e vagy sem.

 - Rendben, de, csak azért mert ilyen szépen kértél – nevettem el magam, majd az eget kezdtem el vizsgálni. A Cica lemászott rólam, majd ő is az eget nézte. – Haza kellene menni nem? Hideg van – közöltem vele, amit már szerintem ő is tud.

 - Oké, de te mész elől. Még a végén út közben eltűnsz nekem – ütögette meg a vállamat, majd haza fele is vettem az irányt. Az itteni önmagam kicsit furcsa és őrült, de bejön. 

08. fejezet Sorry

- Kedves Adrien, sajnálom, hogy ilyen lehatározásra jutottam, de tudom, hogy nem maradhatok nálad. Anyukád így is eléggé ideges volt, még ha két napot ott maradok, mennyire lenne. Apámból kiindulva tudom. Anyukádnak mond meg, nem kell aggódnia. Nem volt köztünk semmi, és már boldogulok egy magam. Legközelebb, majd akkor találkozunk, ha harcolunk – állt a levélbe, amit idegesen összegyűrtem. Az az idióta. Mégis hogyan oldhatná meg? Se pénze, és nincs is hol laknia, sőt még ennie sincs mit. Anyámmal pedig megbeszéltem volna az egész ügyet. Jó persze azt nem mondhatom el neki, hogy Ő egy másik Én, csak éppen egy másik univerzumból. Nem, nem ezt még véletlenül se.

Oda sétáltam az ablakhoz, majd elhúztam a függönyt. Esik a hó. Pedig még csak december eleje van. Meg kell keresnem azt az idióta macskát. Berohantam a szobámba, ahol Plagg nézett értelmetlen fejjel, miközben a sajtját ette. Megkerestem a téli ruháimat, majd fel is vettem. Hihetetlen, hogy reggel és délután meg lehetett halni, olyan meleg van, de most esik a hó.

 - Adrien, mégis hova mész? – repült mellém a kiskwami, majd vizsgálni kezdett a szemeivel.

 - Macska elszökött. És csak egy levelet hagyott maga után. Meg kell őt keresnem – cipzáraztam be csizmámat, majd felvettem fehér kabátom, és lesiettem az emeletről. Ajtót kinyitottam, Plagg elbújt a kabátom mögé, majd elindultam. Ahogy kiértem mindenhol fehérség volt. Becsuktam az ajtót, majd a kaput is kinyitottam és a cicát kezdtem el keresni. Ebben az volt az egyetlen gond hogy fogalmam sincs merre. Először az Eiffel – toronyra gondoltam, hogy lehet arra lesz, de nem volt ott. A házam fele lévő parkokat is végig néztem. Nem találtam, és egyre hidegebb volt. Egy percre megálltam, hogy kifújjam magam. Hevesen kapkodtam a levegőért. Kicsit szúrt az oldalam, de engem ez érdekelt a legkevésbé. Futottam, ahogy tudtam a következő kiszemelt helyre. A futás és a hó együtt nem jó. Tapasztaltam, ugyanis elestem, ami következménye képen kiment a bokám. Hosszas jajjógás után Plagg jött elő a kabátom alól.

 - Jól vagy Adrien? – repült elém, majd a lábamra nézett. Egy két könnycsepp csordult ki szememből, mire még aggódóbban nézett rám. – Adrien, ennyire fáj?

 - Nem egyáltalán nem fáj. – törlöm le könnyeimet, majd felnézek az égre. Néhány hópehely pont az arcomra esett, amitől kirázott a hideg.

- Akkor miért sírsz?

 - A miatt a hülye macska miatt. Kinek jut eszébe éjjel elmenni, mikor szakad a hó. És én miért vagyok ennyire idióta, hogy utána megyek megkeresni? – emelem fel kicsit a hangom, majd egy két könnycsepp megint lecseppen államról. Felállok, majd kicsit bicegve, de elindulok a park kijárata felé. Körülbelül ez volt a hatodik park, amit megnéztem. De itt sincs. Szomorúan kullogok kifelé, majd hallom, azt a tipikus hó taposott hangot.

 - Mégis ki a hülye? – nézett rám fekete ruhát öltő szemtelen macska. Fájos lábam ellenére, futtok felé, majd egyesen a karjai köre veszem a fiút. Nem értem magam, hisz ő én, de én nagyon aggódtam miatta.

 - Te! Mégis ki más? – kezdtem el sírni, mire hallottam a meglepőt hang kiadását. Macska elkezdte simogatni a hajamat, majd a hátamat. Kicsit megnyugodtam tőle. – Többet ilyet ne csinálj te idióta – ütöttem meg kicsit a mellkasát, mire felnyögött egyet, majd nevetni kezdett. De a röhögést hamar abba hagyta, s fülét és száját lebiggyesztette. Kérdően néztem rá, majd szemével kitért enyém elől.

 - Nem mehetek veled vissza. Sajnálom.

NEW BLOG!

Sziasztok! ^^
Nos egy új blogot kezdtem, amit ide kattintva meg tudtok nézni^^