Egy újabb unalmas nap. Megint a 6-kor kelés. A rengeteg tanulás, balett óra, illetve japán nyelvóra. De ma talán rá tudom venni anyut hogy normális iskolába, járjak. Ne pedig itthon Nathalievel. Rendes fickó, és jó tanár, de én normális lány akarok lenni, normális élettel. De ez lehetetlen. Anyám csak a munkájával foglalkozik. Híres divattervező. És azért mert ő az, szerinte nekem is annak kéne lennem, és ráadásul fotózásokra vittet. Miden havonta én vagyok legalább három divatújság főcímlapján.
- Na, kelljünk - mondtam magamnak és felültem az ágyból. - Plagg kérlek, legalább ne az ágyamba edd azt a büdös sajtot - förmedtem kis macska barátomra.
- Nyugi van Kislány. Inkább készülődj és egyél te is - kacsintott rám.
Én csak gúnyosan néztem rá, majd kinyújtottam rá a nyelvem. Felvettem fehér szoknyámat, egy farmerdzsekivel és lementem enni. Az ebédlőbe persze megint nincs senki. Kihúztam az egyik széket, a nyikorgó hangja visszhangzott a terembe. Ez valamiért nagyon elszomorított. Ránéztem dzsekim mögött bujkáló Plaggra, aki valami bátorító fejet, vagy én nem tudom milyen fejet akart vágni. Nála kicsit furcsa. Lehet, látja rajtam, hogy kicsit magányosnak érzem magam.
- Kisasszony ma is a kedvence a reggeli - szólalt meg Nathalie. - Palacsinta epersziruppal.
- Köszönöm - néztem rá és rámosolyogtam, majd elkezdtem enni a reggelimet.
- Ha megette a reggeliét, fotózásra kell mennie, majd balettórára - nézett a füzetébe. - Majd miután haza értünk tanulnunk kell.
- Az az a szokásos nap - néztem rá unottan. - Történhetne már valami izgalmas is a mai napon - ettem meg az utolsó falat palacsintát is. - Mehetünk Natalie - mondtam, majd elindultunk az ajtó felé. Kimentünk beültünk az ajtóba és mentünk a stúdióba. Mindig rá akartam venni anyát, hogy mehessek én is iskolába, és kevesebb fotózásokra kelljen járnom, de már tudnám a reakcióját. Úgy se engedné, és még a kiállhatatlan oldala is előjönne. Azt pedig egyenesen utálom. Bele se merek gondolni, ha megtudná, én vagyok Chat Noire, mit csinálna. De úgyse tudná meg. Legalábbis tőlem száz százalék, hogy nem. Vajon Ladybugról tud valaki? Kizárt, hiszen ő maga mondta, hogy tartsuk titokba. Meg eleve nem lehet elmondani senkinek. Mondta Plagg is.
- Kisasszony legalább tegyen úgy, mintha érdekelné. Ne vágjon ilyen savanyú képet - zökkentett ki a gondolataimból a fotós.
- He, tessék? - nyitottam tágra a szemem. - Ja, igen persze. Sajnálom.
Tízig voltunk a fotósnál. Utána gyorsan haza mentünk a balett cuccomért, vagyis volt még úgy negyed órám, mire indulnunk kell.
- Szóval 10:25 -re kell a balett táncoshoz értünk - mondta Nathalie.
Hirtelen meg torpantam. Előttem Chat Noir feküt.
- Ő nem a híres Chat Noire? - kérdezte Nathalie.
- De, be kell vinnünk - néztem rájuk.
- Mégis minek? Ha édesanyja megtudja nagyon mérges lesz,
- Nem muszáj megtudnia. Csak ápolgatnám. Ha jobban lesz, úgyis elmegy. Szóval segítsetek.
Nehezen, de beleegyeztek. Felvittük a szobámba, majd letettük az ágyra. Összeszedtem a cuccaimat, hogy ne kelljen majd kapkodnom. De most komolyan, miért van kettő belőlem?!
csak segítség a a fekete nő nemben franciában: noire
VálaszTörlés