- Nem értem, akár, hogy nézlek lány vagy. Kizárt, hogy Te, Én legyél - mutogatott.
- Sajnálattal közlöm, de én igen is Adrien vagyok. Gabriel Agreste lánya. Akinek nincs normális szabadság. Nem úgy, mint a velem egyidősöknek - sétáltam az ablakhoz, majd rádőltem. - Kinevethetsz, nem haragszok meg érte. Gondolom neked is megvan a maga szabadsága Cicus. Csak én vagyok ilyen szánalmas - nevettem fel cinikusan.
- Ez nem igaz! - emelte fel a hangját, mire kicsit megrezzentem. - Az én apám konkrétan be akar zárni a házba - lágyult el hangja, majd a talajt kezdte el nézni. Nem vártam volna, hogy ő kiabálni fog.
- Bárcsak itt lenne az apám - szorult el a torkom. - Nem nagyon ismertem, de nagyon kedves volt. Bár több évet élhetett volna. Remélem megérted Macska, hogy erről nem nagyon akarok beszélni.- néztem rá kissé szomorkásan. Kissé rémült fejet vágott, de majd bólintott.
- Ohh, mily szerelmes egy pillanat - jött elő Plagg. - Fúj. - borzongott.
- Neked ez fúj, de persze a büdös sajtót, pedig megeszed, mi? - néztem rá. - És egyébként se romantikus pillanat, de mindegy - néztem rá flegmán.
Plagg ránézett a kissé megszeppent fiú, majd gyorsan elé repült.
- Milyen idegesítő és tudatlan egy fiú vagy te - ordibált rá. - A kwamik nem tudnak örökkévalóságig, ilyen formába tartani. Ha tovább maradt így, mint 5 óra kárt tehet benned is, és a kwamidba is - mondta, majd a fiú rám nézett.
- Gondolom, min jár az eszed. Hegnyugatlak én te vagyok, szóval nem igen mondanám el a titkod - kacsintottam rá.Mély sóhaj hagyta el száját, majd átváltozott. Gyűrűjéből kijött a kwamija és a fiú tenyerére esett.
- Adrien nem sokon múlott, szóval ilyet többet ne csinálj - mondta kis fekete cica - Camandert gyorsan - kapkodott levegőért.
- Tessék! - nyújtottam felé. Rám nézett, majd rámosolyogtam. Utána a fiúra nézett, s tekintete kettőnk között játszott.
- Miért van itt kettő Adrien? - tört ki belőle.
- Majd én mindent elmagyarázok egy Camander mellett - vitte el barátom a kis fekete kwamit,
Leültem a tévé elé, majd megpaskoltam a mellettem lévő helyet, jelezve a fiúnak, hogy üljön le.
- Elmondanád, Adrien, hogy mégis, hogyan kerültél ide? - próbáltam a szemébe nézni, de mindig kitért az én szemeim elől.
- Minden az én hibám. Ha nem löktem volna meg Ladybugot, akkor most nem lennék itt, és kitudja, ő hol van.
- Először is az elejétől, ha lehet - mosolyogtam rá.
- Az osztályunkba volt egy Lina nevű lány, Nagyon tehetséges, és mindig is az volt az álma, hogy benne legyen egy ötletel az újságba. A dimenziókról akart. Chloe kiröhögte a lányt, és az ötletét. Gondolom ő volt, aki a kapukat csinálta. Ladybuggal akartam nyomozni az átjárok miatt, de mikor megláttam nagyon siettem hozzá, és belöktem egybe. Ő eddig a magával rántott. Az én hibám - tette arcát a két keze közé - Kitudja, hogy most hol van.
- Szerintem ő is itt van - próbáltam felvidítani, mire rám nézett. - Mivel itt is van egy Ladybug, bár utálja, ha úgy hívjuk, mert fiú.
Kicsit felcsillant a szeme, majd haskorgást hallottunk. Mire mindketten felnevettünk.
- Milyen rég ettem - mondtuk egyszerre.
- Rendben ez esetbe menjünk le enni - fogtam meg a csuklóját,
- De biztos ez? Mi van ha, valaki meglát minket? - állt meg.
- Anya ma estig dolgozik. Nathalie tud rólad. De vele úgyse találkozunk - húztam tovább.
Leadtam a rendelést a konyhán, majd nem sokkal később kész is lett. Miután kihozták gyorsan megebédeltünk. Rengeteget beszélgetünk. Talán ilyen egy normális lánynak lenni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése