11. rész - I'm hopeless

Zuhantunk. Nem akartam, hogy Adriennek is valami baja essen. Feláldoztam magam, miatta és utánam ugrott. Mégis miért? Annyi gondot okoztam már neki ez alatt a pár nap alatt.

Erősen fogtam ingét, majd se perc alatt vizes lett a válla. Sírtam. Nem akartam, hogy velem zuhanjon.

- Ne aggódj. Katica megment minket – suttogta, de hangjában neki is benne volt az a tipikus félelem. Meghallottam a damil hangját, majd engem az egyik, másik pedig Adrient tartotta meg. Megkönnyebbülve nézek a fiúra, majd Katicáékra. Leraktak a földre minket, majd a pókra figyeltek. Jojójukat megpörgették, majd az Eiffel – toronyra dobták.

Ott hagytak Adriennel, aki csak engem nézett végig. Láttam rajta, hogy akar valamit mondani, de nem meri. Megértem. Lehet, most egy örültnek néz. Hiszen, ha úgy vesszük szerelmet vallottam. Nem is akárkinek, hanem saját magamnak.

 - Nyugodtan mond, amit akarsz – törtem meg a csendet, ami már nagyon idegesített.

 - Hol is kezdjem – vakarta meg a tarkóját. – Erre igazából, még nem nagyon tudok mit reagálni – erőltette mosolyát. – Viszont nekem még meg kell mentenem a várost. Ne aggódj, visszahozom a gyűrűd! – mondta, majd ránézett a kis kwamira. -  Plagg, karmokat ki! – ordította, majd átváltozott Fekete Macskává. Tehetetlen vagyok. Segíteni akarok, mégse megy. Mindig elrontok valamit. 

                                                    * Adrienn (Fiú) szemszöge*

Igazából nagyon meglepett Adrien ,,vallomása". Azt hittem ő is ugyan úgy Katicába szerelmes, mint én. Bár az igazat megvallva, mióta itt vagyok, teljesen máshogy tekintek Katicára is, és Adrienre is. Pedig fogalmam sincs miért. Talán, mert tudom Adrien kilétét? Mert segített nekem hajnalba visszatalálni? Utánam jött a legnagyobb fagyban? Miért? Miért érzem úgy, hogy Ő számomra már annyira nem is közömbös? Még, ha ,,egy" emberek is vagyunk, semmit nem tudok róla. Hogy ki Ő. Hogy mit miért csinál. Mit szeret, mit utál. Semmit nem tudok róla. Pedig Ő, én.

10.rész - For love

Lassan ugráltunk a háztetőkön egymás mellett beszélgetve.  Az itteni önmagam kicsit kivirult és már nem látszott annyira szomorkásnak. Sőt kifejezetten jó kedve volt, mikor az egyik panelházról a másikra ugrottunk. Egy utca választott el minket a háztól, de Ő megállt.

 - Anyámmal ne foglalkozz. Majd valahogy ráveszem, hogy nálunk maradj – mondta, majd egy bátorító mosolyt küldött felém, ami kicsit melegséggel töltött el. Nagy lendületet vettük, majd megint ugrálni kezdtünk a kiszemelt hát felé. Beszökkentünk a szobába, de ő is és én is másikba. A lány a saját szobájába, míg én a vendégszobába. Visszaváltoztam a normális „önmagammá”, majd leültem az ágyra.

 - Nagyon vidám vagy – jegyezte meg Plagg. – Csak azt ne mond, hogy tetszik az itteni önmagad – nevettet. – És mi lesz, akkor Katicával?

 - Ne hülyéskedj Plagg. Ez lehetetlen – néztem rá a kwami, és láttam is a holdnak köszönhetően. – Majd megbeszéljük. Most menjünk aludni – mondtam, majd belefeküdten a puha ágyba, és lassan elaludtam.

                                                           * Adrien (lány) Szemszöge *

 Reggel hétórakor keltem, mivel hétvége van. Ránéztem Plaggra, aki már javában ette a sajtját.  Odamentem a szekrény és kiválaszoztam a nekem tetsző ruhát, majd utána felvettem. Átsétáltam a vendégszobába, kopogtam, s benyitottam, mikor mondta, hogy „szabad”.

 - Jó reggelt –mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót. Plagg oda repült a másik kwamihoz, majd együtt ették a sajtot.

 - Neked is. Anyukád? – kérdezte, majd leült az ágyra.

-  Dolgozik – forgattam meg a szemeteimet, majd leültem mellé. – Amúgy kérdezni akartam valamit, még este, de nem volt rá időm – mondtam, majd rám figyelt. – Képes lennél a szerelmedért feladni magad, mint Chat Noir, és oda adni a gyűrűt? – néztem rá komolyan.

 - Ez csak természetes.

Enyhén elmosolyodtam, majd megfogtam a csuklóját és lementünk enni az ebédlőbe. Egyikünk se szólt a másikhoz, mégis én olyan jól éreztem magam.

Reggeli után a nappaliba leültünk és a tévé elé, a híradóra kapcsoltunk. Egy pókszerű ember lényt, mutattak, aki a két katicát ragasztotta fel az Eiffel-toronyra a hálója segítségével.  Összenéztünk Macskával, majd átváltozunk. Kiugrottunk az ablakon, majd az Eiffel-toronyhoz siettünk a botjaink segítségével. Felugrottunk a turistalátványosság egyik vasrészébe, majd onnan néztünk az ellenfelünket.

 - Macskajaj! – ordította macska, s az egyik pókhálóhoz siettet, hogy elporlassza. Sikertelenül. Macskát is elkapta, majd lábánál fogva lóbálta.

 - Mi a baj Chat Noire? Ha nem akarod, hogy bármi baja essen a másik Ciculinak, akkor jobb lesz, ha inkább ide adod a talizmánod – mondta, majd ördögi nevetéssel, majd kisujját levette a lábáról.

 - Ne! – kiáltottam, majd ránéztem macskára és a kettő katicára. – Sajnálom Macska, de már mondtam – lehúztam a gyűrűt az ujjamról, majd a zöld fények megjelentek. – Én is képes lennék azért oda adni a gyűrűt, ha az bajban lenne, akit szeretek – oda dobtam a gyűrűt a pók embernek. Visszaváltoztam, és lábam egyből megcsúszott. A kiskwami aggódva repkedett mellettem, és aggódó pillantásokat vettet rám. Ránéztem macskára, aki ugyan úgy nézett rám, mint a kiscica. Aztán Katicára. A fiú kimerszezett szemekkel nézett. Nem bírtam magam tovább tartani. Akaratlanul, de elengedtem a vasat. Hihetetlen sebességgel zuhantam.

 - Adrien! Ne! – hallottam Katica hangját, és abban a kétségbe esést.

 - Engedj el! – mondta Macska, majd mocorogni kezdett, és a macskajajos kezét, az egyik pókhálóra rakta, így az egyik Ladybug kiszabadult. Macska leugrott értem. A gyűrűre pityegett, de nem érdekelte őt. Egyre közelebb ért hozzám, majd karjaiba tett. Gyűrűje pityegett, majd zöld fény vette őt körül. Visszaváltozott Ő is, de vajon ezt a magasságot túl fogjuk élni?

09.fejezet Crazy

Megdermedve álltam előtte. Fülei lekonyultak, innen is lehetett látni szomorúságát. Kicsit elhúzott magától, és az összejárkált járdát kezdte el vizsgálni. Egy – két könnycsepp, megint legördült, majd megint mellkasába nyomtam fejem, és olyan erősen szorítottam amennyire csak tudtam. Egy darabig csak én öleltem őt, de kicsit később ő is átkarolt. Kicsit jobban magához húzott, majd enyhén megszorított. Egy nagyot sóhajtott. Olyan érzésem volt, hogy most egyáltalán nem engem képzel ide. Sőt, ahogyan illatomat kezdte el szagolgatni, biztos voltam benne. Szomorú lettem, és még én magam sem értem miért. Hirtelen eltoltam magamtól, majd ugyan olyan sebességgel elfordultam tőle. Valamiért nem tudtam rá nézni, mert tudtam, hogy úgy is elsírom magam.

 - Adrien..? – mondta aggódó hangon. Idegesít. Miért, most mégis miért ilyen törődő?

 - Sajnálom – kezdtem el mondatomat. -.. Hogy nem vagyok Katica. Plagg, karmokat ki! – változtam át, majd a házak tetején kerestem menekülő utat.

                                                           * Adrien (fiú) Szemszöge *

Nem érettem ezt az egész szituációt, de tudtam, hogy utána kell mennem. Mögötte ugráltam a tetőkön, majd mikor elég közel voltam, egy erkélyen megfogtam a kezét, majd kicsit hátra húztam. Kérdően nézett hátra, majd ránézett a kezére. Először dühös, de utána szomorúság vette fel arc vonásai. Értelmetlenül figyeltem gyors hangulat változását. Gyorsan kikapta kezét az enyém közül, azt hittem elmegy, de karjait összefonta, majd háttal állt nekem.

 - Adr… - kezdtem el mondandómat.

 - Ne, ne szólj hozzám – emelte fel hangját, majd lábával a kelleténél nagyobbat dobbantott. Aprókat szippantott. Gondolom sírt.

 - Én csak nem akarok neked rosszat. Anyukád nagyon ki volt akadva – próbáltam nyugtatni, mire idegesen hátra fordult. Szemei könnyesek voltak, mégis mérgesen nézett rám.

 - Pont az volt a rossz, hogy elmentél. Mikor megláttam az üres szobát megfagyott bennem a vér. Egyedül itt nem tudsz boldogulni. Nincs se pénzed, és ha nincs pénzed nincs lakásod, se étel, amit ehetnél. Inkább éhen halsz, azért hogy ne okozz nekem bajt? Konkrétan egy emberek vagyunk. Csak más neműek – emeli fel hangját az elején, de a végére már épp, hogy csak hallottam hangját. Felnézett rám, és szemei megint könnyesek voltak. Teste már annyira nem volt feszült, sőt már sokkal lazábban tartotta magát. Ezt látván lassan fejéhez nyúltam, majd komótosan magamra húztam, és hagytam hagyj sírja ki magát.

Körülbelül egy percig álltunk így, amikor egy kicsit sietős és hangos lépteken hallottam magunk alatt. Kicsit nyikorgós hang volt, aztán valami csapódott. Nem néztem oda, de ha akartam volna se tudtam volna.

 - Nem lehetne kicsit halkabban? Ráadásul pont a tetőn kell? – ordított egy kicsit mélyebb hang, majd én is és Chat is oda néztünk. Egy sima fekete pólóban álló kék hajú

fiú pislogott ránk, mikor ő is ránk pillantott.  – Itt mégis mi történik? – értetlenkedett, mire ellágyult az arcának a vonásai, és szemei kétszer nagyobbra tágultak.

Adrien letörölte könnyeit kicsit szipogott, majd a fiúhoz sétált.

 - Sajnálom, hogy ennyire hangosak voltunk Marinette – mosolyog hamisan a lány a fiúra, aki kicsit értelmetlen fejet vágott.

 - Mégis mi a baj?

 - Nincs semmi baj tényleg – próbálja megnyugtatni a fiút, de ő még mondani akart valamit. – Mennünk kell. Aludj vissza Marinette, holnap iskola – tessékelte be a fiút nagy nehezen a szobába, utána rám nézett. A kis ajtó megint felnyílt, és a Cica egyből visszanézett. Kicsit felhúzta szemöldökét, jelezve, hogy mi a baj.

 - Chat Noire, holnap szombat, ilyenkor nincs suli. Még ennyit se tudsz? – kérdezi a fiú enyhén bunkón. A lány zavarából össze - visszanéz, és közben fülei lefelé konyulnak. Szemei csillognak, de nem a lámpák miatt, hanem azért mindjárt kicsordul belőle egy szemtelen könnycsepp.

Hirtelen lépek a lány mögé, majd szemét letakarva magamhoz húzom. Magabiztos mosolyt küldök a fiú felé, majd a lányt megfogtam, mint egy menyasszonyt és leugrottam az erkélyről. Egy – kétháznyit szökkentem a háztökön, azonban télen nem a legajánlatosabb. Megcsúsztam, majd zuhanni kezdünk. A lányból egy kis sikoly tört ki. Próbáltam úgy érkezni a talajra, hogy ne ő essen alulra, ami sikerült. Mikor földet értünk, kezem-lábam szétterült és a lány a mellkasomon vette szaporán a levegőt. Lassan nevetni kezdett, amiért ránéztem. Mikor észrevettem, hogy jobb a kedve, vele együtt nevettem.

 - Chat menjünk haza. Gyere te is. Kérlek – nézett rám kiskutya szemekkel. Kicsit gondolkoztam, hogy vele menjek-e vagy sem.

 - Rendben, de, csak azért mert ilyen szépen kértél – nevettem el magam, majd az eget kezdtem el vizsgálni. A Cica lemászott rólam, majd ő is az eget nézte. – Haza kellene menni nem? Hideg van – közöltem vele, amit már szerintem ő is tud.

 - Oké, de te mész elől. Még a végén út közben eltűnsz nekem – ütögette meg a vállamat, majd haza fele is vettem az irányt. Az itteni önmagam kicsit furcsa és őrült, de bejön. 

08. fejezet Sorry

- Kedves Adrien, sajnálom, hogy ilyen lehatározásra jutottam, de tudom, hogy nem maradhatok nálad. Anyukád így is eléggé ideges volt, még ha két napot ott maradok, mennyire lenne. Apámból kiindulva tudom. Anyukádnak mond meg, nem kell aggódnia. Nem volt köztünk semmi, és már boldogulok egy magam. Legközelebb, majd akkor találkozunk, ha harcolunk – állt a levélbe, amit idegesen összegyűrtem. Az az idióta. Mégis hogyan oldhatná meg? Se pénze, és nincs is hol laknia, sőt még ennie sincs mit. Anyámmal pedig megbeszéltem volna az egész ügyet. Jó persze azt nem mondhatom el neki, hogy Ő egy másik Én, csak éppen egy másik univerzumból. Nem, nem ezt még véletlenül se.

Oda sétáltam az ablakhoz, majd elhúztam a függönyt. Esik a hó. Pedig még csak december eleje van. Meg kell keresnem azt az idióta macskát. Berohantam a szobámba, ahol Plagg nézett értelmetlen fejjel, miközben a sajtját ette. Megkerestem a téli ruháimat, majd fel is vettem. Hihetetlen, hogy reggel és délután meg lehetett halni, olyan meleg van, de most esik a hó.

 - Adrien, mégis hova mész? – repült mellém a kiskwami, majd vizsgálni kezdett a szemeivel.

 - Macska elszökött. És csak egy levelet hagyott maga után. Meg kell őt keresnem – cipzáraztam be csizmámat, majd felvettem fehér kabátom, és lesiettem az emeletről. Ajtót kinyitottam, Plagg elbújt a kabátom mögé, majd elindultam. Ahogy kiértem mindenhol fehérség volt. Becsuktam az ajtót, majd a kaput is kinyitottam és a cicát kezdtem el keresni. Ebben az volt az egyetlen gond hogy fogalmam sincs merre. Először az Eiffel – toronyra gondoltam, hogy lehet arra lesz, de nem volt ott. A házam fele lévő parkokat is végig néztem. Nem találtam, és egyre hidegebb volt. Egy percre megálltam, hogy kifújjam magam. Hevesen kapkodtam a levegőért. Kicsit szúrt az oldalam, de engem ez érdekelt a legkevésbé. Futottam, ahogy tudtam a következő kiszemelt helyre. A futás és a hó együtt nem jó. Tapasztaltam, ugyanis elestem, ami következménye képen kiment a bokám. Hosszas jajjógás után Plagg jött elő a kabátom alól.

 - Jól vagy Adrien? – repült elém, majd a lábamra nézett. Egy két könnycsepp csordult ki szememből, mire még aggódóbban nézett rám. – Adrien, ennyire fáj?

 - Nem egyáltalán nem fáj. – törlöm le könnyeimet, majd felnézek az égre. Néhány hópehely pont az arcomra esett, amitől kirázott a hideg.

- Akkor miért sírsz?

 - A miatt a hülye macska miatt. Kinek jut eszébe éjjel elmenni, mikor szakad a hó. És én miért vagyok ennyire idióta, hogy utána megyek megkeresni? – emelem fel kicsit a hangom, majd egy két könnycsepp megint lecseppen államról. Felállok, majd kicsit bicegve, de elindulok a park kijárata felé. Körülbelül ez volt a hatodik park, amit megnéztem. De itt sincs. Szomorúan kullogok kifelé, majd hallom, azt a tipikus hó taposott hangot.

 - Mégis ki a hülye? – nézett rám fekete ruhát öltő szemtelen macska. Fájos lábam ellenére, futtok felé, majd egyesen a karjai köre veszem a fiút. Nem értem magam, hisz ő én, de én nagyon aggódtam miatta.

 - Te! Mégis ki más? – kezdtem el sírni, mire hallottam a meglepőt hang kiadását. Macska elkezdte simogatni a hajamat, majd a hátamat. Kicsit megnyugodtam tőle. – Többet ilyet ne csinálj te idióta – ütöttem meg kicsit a mellkasát, mire felnyögött egyet, majd nevetni kezdett. De a röhögést hamar abba hagyta, s fülét és száját lebiggyesztette. Kérdően néztem rá, majd szemével kitért enyém elől.

 - Nem mehetek veled vissza. Sajnálom.

NEW BLOG!

Sziasztok! ^^
Nos egy új blogot kezdtem, amit ide kattintva meg tudtok nézni^^

07. fejezet Chat, where are you?

Lefagyva álltunk egymás előtt. Adrien csak engem nézett. Próbált a szemembe tekinteni, de kitértem előle. Zavarba voltam, ezért tarkómat vakargattam.
 - Sajnálom. - hajoltam meg előtte.
Kicsit meglepődött, majd kisebb nevetés hagyta el száját. Fejemet felemeltem, hogy rátudjak figyelni. Közelebb jött, majd kiegyesített, s vállamat megfogta és haza fele vettük az utat.
 - Ilyenekért nem kell aggódnod - engedte el vállam, majd lassan sétálni kezdett mellettem. Nem sokkal az esett után megint mentek a dolgukra az emberek, azaz megint tele vannak az utcák. Már abban az utcába voltam, ahol mi lakunk, mikor hirtelen rossz érzés fogott el. Kinyitottam a kaput, majd a lépcsőn felmentünk. A szívem a torkomba dobogott, mikor kinyitottam az ajtót, és anya a lépcsőn állt. Számat szólásra nyitottam, de hang nem jött ki a rajta.
 - Adrien magyarázatot követelek! - emelte fel kicsit a hangját. - Ki ez a fiú, és miért van itt? És mióta? Volt valami közöttetek? - halmozott el a kérdéseivel.
 - Dehogyis! - léptem egy kicsit közelebb hozzá. - Mégis kinek nézel engem? Vagyis inkább minek? - mondtam, de meg is bántam. Anya forrt a dühtől. Ennek nem lesz jó vége van egy olyan érzésem.
 - Két napja van a fiatal embernek, hogy elhagyja a házat. Utána normálisan elbeszélgetünk - indult fel a szobája felé. - Ja igen és a vendég szobába fog aludni.
Kissé szomorkásan ránéztem Adrienre, majd megvontam a vállam. Ha eddig nem engedett anya semmi ezek után ne is merjek reménykedni. Adrien vigasztalás képen a hátamat kezdte el simogatni, de kezemmel kicsit félre löktem az övét.
 - Bajban vagyok - fogtam a fejemet. - Nagyon nagy bajban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar haza jön. Sőt, mért jött ilyen hamar haza? - emeltem fel fejem. - Áhh, igen Natalie. Kihagytam ma az órákat, gondolom szólt anyának. Mindegy, majd megbeszélem vele. Gyere, megmutatom, hol fogsz aludni - fogtam volna meg a kezét, de ellökte az enyémet. Kicsit értelmetlenül néztem rá.
 - Ne aggódj, tudom, hogy hol van. - ment fel az emeletre, majd egyenesen a vendégszoba felé. Kicsit furcsa érzés kapott el megint. Miért van olyan érzésem, hogy akik a közelembe vannak, elfognak távolodni tőlem. Akik közel állnak hozzám...Nino!
Sarkon fordultam, majd fénysebességgel futottam Ninoék felé. Tudtam, hogy ebből is a cirkusz lesz, de nem érdekel.
 Már csak 2 utca van hátra, amikor neki mentem valakinek.
 - Sajnálom - nyújtottam a kezemet, miután felkeltem a földről. Ekkor láttam kinek mentem neki. - Marinette - tettem hozzá.
 - Adrien? - vágott kicsit furcsa arcot. - Se-semmi ba-baj - dadogott.
 - Örülök, hogy találkoztunk, de most sietnem kell. Szia! - szaladtam tovább, és intettem neki.
Mint egy őrült, úgy futottam, de megláttam Ninot, aki épp ment volna be a lakásba.
 - Nino! - ordítottam oda neki, mire felém fordult. Nagyon örült, mikor meglátott, vagyis annyira, hogy egymás nyakába ugrottunk.
 - Na, mi van veled csajszi? - kérdezte, mikor elengedtük egymást. - Tavaly jártál iskolába, most meg hirtelen abba hagytad.
 - Ne is mond - halkul el a hangom. - Anyám bezárat a házba. Csak fotózáskora és balettórákra mehetek ki.
 - Akkor most, hogy - hogy itt vagy? - értetlenkedett a barátnőm.
 - Fogjuk rá, hogy megszöktem - vontam meg a vállam, mire Nino nevetésbe kezdett.
 - Lázadsz, csajszi. Ez tetszik, de ha anyukád megtudja, hogy elszöktél, akkor még a házat is rád zárja. Jobb lenne, ha most haza mennél - nézett rám együtt értően, hisz tudom, hogy igaza van.
 - Köszönöm Nino! Majd hívlak - fordultam meg, majd indultam haza. Elővettem a telefont, ami pontosan négy órát mutatott. Gyorsan telik az idő.
Kinyitottam az ajtót, majd óvatosan körülnéztem. Sehol senki, egy lélek se. Felment a szobámba, ahol még mindig nagy rendetlenség van. Nagyjából összepakoltam mindent, majd a kis kwami barátomat megetettem.
 - Adrien, mégis most mi lesz a másik Adriennel? - kérdezte két falat Camander között.
 - Nem tudom Plagg. De nem tehetem ki az utcára - sétálok az ablakhoz, majd lassan lecsúszok a padlóra. Egy darabig lecsuktam a szemem, majd a kwamim repült a fejem elé, mire ránéztem. - Talán az lenne a leghelyénvalóbb, ha visszaküldenénk ahonnan jött.
 - De mégis, hogyan csináljuk? - szállt le a vállamra.
 - Nem tudom! - emelem fel a hangom. - Fu Mester nem tud segíteni?
 - Adrien, halottad te is mit mesélt a fiú. Azt mondta, hogy Halálfej egyik akumájának köszönhetően, az osztálytársát változtatta át, és ő okozta a fekete lyukakat. Szóval Fu Mester nem tud segíteni szerintem.
Kicsit szomorú lettem, de valamiért örültem is egy picit.
 - Plagg, lefekszek aludni egy kicsit. Két óra múlva kelts fel - dőltem le az ágyra. Plagg bólinott, majd ő is rászállt az ágyamra.

Szép nyári nap. A madarak csicseregnek. A hőségtől meglehet halni, annyira meleg.
 - Papa! - ugrottam fekvő apukám hasára, mire mély nyögés tört ki belőle. - Veszünk anyunak epret? - kérdeztem mosolyogva, hiszen anya imádja az epret. Apa bólint egy aprót, majd felkelt. Engem felemelt, majd a nyakába rakott, de hamar letett, mert sokat mozgolódtam. Már láttam a zöldség - gyümölcsös bácsi boltját. Futásba kezdtem, de nem néztem a lámpát. Kocsi dudálásra lettem figyelmes, és apa hosszas kiabálásra, ami csak "Adrien" volt. Nem kellett sok, ahhoz, hogy felébredjek Papa karjai között. De fehér szoknyám már egy - két helyen vörös színnel volt színezve. Apukámra néztem, aki csukott szemmel feküdt. Feje véres volt, ami szemüveg üvegére is ment.
 - Papa? - mozgattam meg egy kicsit. - Papa! - emeltem fel egy kicsit a hangom, majd jobban lökdösni kezdtem. - Kelj fel! Héé! Ez nem vicces kelj fel. - kérleltem, de amit kértem nem kaptam meg. - Papa! - ordítottam.
 - Papa! - hirtelen ültem fel ágyamra, minek következménye képen a kis kwami leesett, a homlokomról. - Áhh, csak egy álom volt - fogtam meg mellkasomat, ahol szívem, még mindig hevesen vert. - Hány óra van? - dörzsöltem meg szemeimet, majd ránéztem a telefonomra. - Hajlani három? - emelem fel hangom. - Plagg mondtam kelts fel! - ordítok, a kis cicára mire elém repül, majd ásít egyet.
 - Sajnálom, én is elaludtam - mondta, de semmi megbánás nem látszott rajta.
Megforgatom szemeimet, majd az ajtó fele veszem az irányt. Cicust meg akarom látogatni. Kinyitom az ajtót, majd a ház másik végébe sétálok. Előszőr kopogok a Macska ajtaján, de semmi válasz.
 - Macska? - nyítok be.
Az ablak nyitva, de a Cica sehol sincs. Mégis hova ment? Kicsit körbe nézek a szobába, majd egy cetlit találok az éjjeli szekrényen.
 - Kedves Adrien...

06. fejezet - Boybug?!

A háztetőkön futottam, majd az egyikről a másikra. A botom segítségével levágtam az utat. De mire oda értem, ahova szerettem volna Inaya eltűnt. A rudat leeresztettem a földre, majd kinyitottam, hogy az égbe körül tudjak nézni. Nem telet sok időbe, mire megtaláltam. A balett iskolám felé repült. Gondolom, a próbát akarja tönkre tenni, és Linával tenni valamit. Szemeimmel Ladybugot kerestem. Őt is hamar megtaláltam, ahogy elnéztem Ők is Inayát keresték. A botommal kicsit meglendültem, majd pont előttük értem földet. Amint letettem a lábam a hajamat kicsit megigazítottam, majd rájuk néztem. Ők megszeppenve meredtek rám. A fiú Ladybugnak végre megeredt a nyelve.

 - Chat? - nézett körbe. Nem pont erre a kérdésre vártam. - A fiú cicust hol hagytad? - nézett rám kérdően, mire megvontam a vállam.

 - Inaya a fekete hattyú - mosolyodtam el. - A balett teremhez megy megakadályozni a próbát - mutattam az épületre, majd mind a ketten egyszerre ,,yo-yoztak" el. Jó összhang vannak. Persze én nem tudok Macskával együtt dolgozni, hisz valamiért nyugtalan vagyok mellette. Mindegy most nem gondolhatok ilyenekre, hiszen nekem küldetésem van: Megvédeni Párizst!

Gyorsan megfogtam a rudam, majd oda ,,ugráltam" az épülethez. Jól sejtettem, hogy Inaya ide fog jönni. Befutottam a terembe, majd körülnéztem. Minden fel volt borítva. Egy - két fal le is volt rombolva. A bent rekedt emberek sorra futottak ki. Felmentem az emeletre, ahol a két Ladybug már ott volt.
 - El kell, csalogatunk az Eiffel - toronyhoz - mondta a lány, mire csak bólintottam.
Volt egy tervem. Ha előbb találjuk meg Linát, mint Inaya akkor elvisszük a toronyhoz, majd valaki vigyáz Linára.
Én tudtam jól, hogy hol van. Valamennyire ismerem és tudom hova bújik, ha valami bántja, ha vagy el akar tűnni egy ideig. Gyorsan futni kezdtem az utolsó raktár ajtóig, majd benyitottam. Volt egy hatalmas függöny felakasztva egy tartóra. Épp olyan nagyságú hely van mögötte, hogy ellehet bújni. Elindultam és már hallottam, ahogy reszket a lány. Elhúztam a függönyt és tényleg itt volt. Felvettem a kis hölgyet, egy menyasszonyt, majd a kijárat felé ugráltam. Felhívtam Katicát a rudam segítségével, hogy mondják azt Inayának tudják, hol van Lina. Nem is kellett sokat ugrálnom a toronyig, hiszen körülbelül 3 km-re van.
 - Maradj itt - tettem le az Eiffel torony tetejére.
Hamarosan Inaya és a Ladybugok is ide értek. A lány mihelyt meglátta Linat próbált volna közeledni felé, de megakadályoztam.
 - Na, na, előbb engem kell legyőznöd - mosolyogtam rá, de ő eléggé dühös fejet vágott.
Támadtam volna a botommal, de ő megfogta. Kicsit közelebb húzott magához. Valami suttogott, de nem értettem mit. Majd kicsit erősebben eltaszított magától, aminek az lett a következménye, hogy a rudam nála maradt én pedig zuhantam. Kisebb sikoly hagyta el számat.
 - Chat! - ordított a fiú Ladybug.
Csak zuhanok és zuhanok. Szememet becsuktam. Már vártam mikor érek földet, de valaki elkapott. Lassan kinyitottam és nem várt személy volt.
 - Chat Noir? - néztem rá, mire Ő elmosolyodott.
 - Engem ilyen könnyen nem tudsz lerázni - nevetett fel.
Most ezt mondja, de eltűnt. Rosszul érzem magam. Olyan csúnya dolgokat mondtam neki, mégis Ő itt van.
Letett Ladybugék mellett. Meg akartam neki köszönni, de nem tudtam a szemébe nézni. Szégyelltem magam. A két bogár minket nézett, és kissé értelmetlen fejeket vágtak. Macska felém nézett, majd közeledni kezdett.
 - Először is vissza kell szereznünk a botodat - mondta, majd Katicákra nézett. - Vagy én foglak vonszolgatni egész küldetés alatt. És úgy fogjuk el az Inaya csajszit - Ladybugék bólogatnak. Ezek szerint hátráltatnám őket, ha visszaszereznénk a botom.
 - Rendben - adtam be a derekam. - De semmi tapogatás - figyelmezettem.
A Cica erősen átkarolta a derekam, majd elindultunk Inaya után. Lina az Eiffel - torony tetején van, szóval mi is oda megyünk. Lábam felemelkedett a talajtól, majd kicsit zuhanni kezdtünk, mi hatása miatt kisebb sikítás hagyta el a számat. A Macska kicsit felnevetett. Érdekes, mikor egyedül megyek, így akkor sose félek. De most egy kicsit talán igen. Oda értünk a toronyhoz, s a Cica lerakott. Hajamat megigazítottam, mivel a szél miatt kissé össze visszaállt.
Katicáék is ide értek. Egymásra néztek, majd Inayára.
 - Szerencse talizmán! - ordították, majd a lány kezébe egy pár balettcipő esett, míg a fiúnak egy tükör. - Na, jó ezekkel mit kezdjünk? - néztek egymásra, majd a megoldást keresték. - Megvan! - mondták, majd a fiú a tükörrel a szemébe világított. Látták, hogy kicsit veszélyes hiszen Inaya pont támadásba lendült, de mivel fény került a szemébe, elvétette és az Eiffel - tornyot találta el, ennek következménye képen egy - két vas "rúd" kezdett el potyogni felénk.
 - Macskajaja! - kiabáltuk a Cicával, majd a hulló vasat szétporlasztottuk.
Ladybugék mihelyt a lány elvétette a támadását, és nem is látott olyan jól, a balettcipővel elkapták a lábát, majd lehúzták. Levették a hajtűjét, majd széttörték. A kis lepke ki is szállt belőle.
 - Vége a gonoszkodásnak! Ideje hogy megtisztulj! - mondta a fiú, majd yo-yoyába belement a lepke. - Viszlát, kis pillangó! - mondta majd a kis fehér, megtisztult lepke elrepült. - Csodálatos Katicabogár! - dobták fel mindketten a szerencse talizmánjukat, majd minden olyan lett, mint volt.
 - Szép munka! - pacsiztunk össze négyen.
Inaya értelmetlenül nézett körbe. Oda mentem hozzá, majd felsegítettem.
 - Lehet nem a tiéd lett a szerep, de attól még játszhatsz abban a darabban - mosolyogtam a lányra mire megölelt.
Elengedett, majd oda szóltam a fiú Ladybugnak.
 - Tudod Ladybug, furcsa hogy már ketten vagytok és fura lenne, ha Ladybugot mondanék, szóval Boybug leszel - jelentettem ki mire kicsit ilyen ,, Nem akarok élni"  fejet vágott.
Pittyegni kezdett a gyűrűnk és a Katicák fülbevalója is. Meghajoltam előttük, majd a Cicus is ,s leléptünk. Tudtam nem lesz elég időnk, hogy haza érjünk, ezért a metróalagútba változtunk át.
Ránéztem a fiúra, majd ő is rám. Kissé szomorkás volt az arca.
 - Tudod Adrien én...

05. fejezet Hello, My Lady!

                 * Adrien szemszöge *

Megijedtem. Nyilván csak egy véletlen egybe esés. Hiszen annyira nem nagy cucc, ha valakinek a rokona elmegy hozzájuk nem? 

Egy darabig még álltunk egymás előtt. Már elköszöni akartam, mikor fekete tollak kezdtek el hullani az égből. Persze a Cicussal egyszerre tüsszentetünk. Marinette kicsit meglepetten nézett ránk.

 - Allergia - szólaltunk meg egyszerre, mire felnevettünk. Felnézünk az égre, ahol egy lány fekete hattyú ruhába táncol, és közben azt kérdezgeti "Hol van?"

 - Szerintem mi most biztonságos helyre megyünk - húztam magammal a Cicát.

Kifutottunk az utcára, ahol egy ember se volt. Nyilván mindenki elbújt. Ránéztem Macskára, aki bólintott. Tudta mire gondolok. Még ha ez nem is az Ő világa segít nekem.

 - Plagg, karmokat ki! - ordítottuk, majd a kis fekete cicák bele repültek a gyűrűbe. Átváltozunk, majd siettünk a helyszínre. Szerencsére a lány még a park felett volt, szóval nem kellett keresgélni. Rá akartunk ugrani, de a lány gyorsabb volt, és egy forgással földre taszított minket.

 - Nekem kellett volna megkapnom a szerepet - ordította.

 - Inaya? - néztem rá.

Értem szóval a gondolat, hogy más kapra meg a szerepet,mint ő ezt hozta ki belőle. 

Inaya körül több száz toll jelent meg. Olyan érzésem volt, hogy futnunk kell, ezért megfogtam a cica kezét majd húzni kezdtem. Jó volt a megérzésem. Inaya forgott egyet, majd a sok toll oda fúródott, ahol mi voltunk.
 - Hol vagy már Ladybug? - kérdeztem a hosszú futás közben.
Miután meguntam a futást elengedtem a fiú kezét, majd házról házra ugráltunk. Egy ház tetején megálltam, hogy körbe tudjak nézni. Az emberek rémültem futottak minden felé. Nem sokkal ez után meghallottam a bizonyos "damil" hangot, ami nem más, mint Ladybug yo-yoja add ki. Kicsit felcsillant a szemem, hiszen többen többre megyünk, viszont Ő se volt egyedül. Egy másik Ladybug volt mellette, csak éppen nem fiú. Kicsit ledöbbentem, majd lassan oda sétáltam. Persze macska minden mozdulatomat figyelte. Ladybug és hát ö, Ladybug beszélgetett, de mihelyt meglátott a fiú rám nézett, de nem éppen a legbarátságosabban.
 - Látom sikerült becsajozni - kuncogtam fel. Imádom szekálni őt, de tudja jól, hogy, csak viccelek.
 - Ugyan cicus, értem döglenek a csajok - dicsekedett.
Egyszerre felnevettünk, majd pacsiztunk egyet. Macska kicsit közelebb jött, de mikor meglátta a lányt, szinte oda futott hozzá. Letördelt elé, majd egy enyhe puszit nyomott a kezére.
 - My Lady! - hangzott a rövid kis mondat a cica száján.
A lány undorral a képén törölte le a puszi nyomát a kezéről, de ezzel a Cicus nem foglalkozott. Kicsit érdekes érzés járta át a testem. Valamiért idegesít ez a lány Ladybug. De mivel nem szeretek rosszba lenni másokkal figyelmen kívül hagyom. Ránéztem Ladybugra, aki csak bólintott egyet, majd szétváltunk, s a másik ,,felünk" követett minket. A Cica valamiért eléggé bánatos volt. Hiába voltam elől és nem láttam az arcát éreztem, hogy valami baj van. Megálltam egy pillanat eréig, majd megfordultam. A Kiscica kicsit furcsán nézett. Lassan elé sétáltam, körülbelül annyira, hogy éreztem illatát.
 - Chat Noir, valami baj van? - kérdezte, mire felnéztem rá, nem éppen a legkedvesebben - Vagyis, Noire - javította ki magát.
 - Te vagy a baj Chat. Azt szeretném, ha ebbe a küldetésben nem vennél részt - mondtam ki a rideg szavakat, mire elszomorodott. Szívem hevesen kalimpált, mikor ott kellett őt hagyom. De egyszerűen nem tudtam mit tenni. Macska, teljesen megőrjít.

04. fejezet Another boy?!

         * Marinette szemszöge *

Megmozdult. Nem is értem miért lepődtem meg ennyire. Hiszed, csak alszik. Legalább is azt remélem. Tikki is alaposan nézegette a lányt. Egyszer-kétszer megállt és nézte egy bizonyos ponton. De néha - néha rám  is nézett. Gondolom összehasonlított a leányzóval. Lassan elkezdtem rágcsálni az ennivalómat, ami éppen két croissant volt. Miközben eszegettem, eszembe jutott, hogy a házit is meg kéne, csinálom. Leültem a gurulós székkel, majd az asztalomhoz gurultam. Kinyitottam a könyveim, füzeteim az adott oldalon, majd elkezdtem csinálni a házit. Épp hogy elkezdtem, Tikki oda repült mellém, és bökdösni kezdett. Ránéztem, majd az alvó lányra mutatott, aki nagyon mocorgott. Oda mentem az ágyhoz, és vizsgáltam. Nem tudtam, hogy lefogjam vagy ne. Lehet csak, rémálma van?
 - Marinette, fogd le! - utasított Tikki, mire bólintottam, majd megtettem, amit kért. Kezeimmel a karjait fogtam. Hirtelen abba hagyta, majd kinyílt a szeme. Lassan nézett rám, majd egy kisebb ijedség után orrba vágott. Mire feljajjodtam.
 - Ez mire volt jó? - fogtam meg az orrom. - Szerintem vérzik - mondtam, majd elmentem egy zsebkendőért.
Egy darabig még értetlenül nézett engem. Jól felmért szemeivel, majd megakadt a szeme Tikkin és magára nézett. Miután látta, hogy jelmezbe van ismét hülye fejet vágott.

 - Pff - nevettem el magam. - Sajnálom, de eddig bírtam. Nagyon hülye fejeket vágsz - mentem közelebb hozzá. Körülbelül 1 fejjel voltam magasabb.
Tikki ijedten repült mellém, és kicsit feltűnően gondolkodott.
 - Marinette mikor találtuk meg Katicát? - nézett rám várakozó szemekkel.
 - Azt hiszem több mint egy óra. Miért? - kérdeztem, mire kissé megrémült.
 - Ladybug vissza kell változnod normális lánnyá. Ha ezt nem teszed meg 5 órán belül, kárt tehetsz magadba és a kwamidba is - emelte fel kicsit a hangját, majd elrepült a vállamhoz, s leült rá.
A lány kék szemeit rám szegezte. Bólintottam egyet, jelezve hogy nyugodtan csinálhatja, megtartom a titkát. Kimondta a mondatott, amit kell, s kis kwaimja a tenyerébe repült. Egy teljesen átlagos lány kinézete van, és hát be kell hogy valljam tényleg hasonlított rám. Csak hát a neme más.
Telefoncsörgésre lettünk figyelmesek. Persze az enyém volt, és természetesen Alya volt. Ránéztem a leányzóra, majd megvonta a vállát, s felvettem.
 - Marinette, sose találod ki ment be egy fiú üzletbe! - mondta titokzatosan, de egybe izgatottan.
 - Na, kicsoda? - kérdeztem kevésbé kíváncsian.
 - Hát Adrien! - ordított a telefonba.
 - Mi?! - mondtuk egyszerre a lánnyal.
 - Marinette, van ott valaki? Csak nem találtál másik szerelmet? - nevetett.
 - Buta dehogyis. Ő csak az unokatesóm - találtam ki egy random hazugságot, miközben a tarkómat vakargattam. - És melyik boltba ment? - csillant fel a szemem.
 - Tudod, van tőletek nem messze az a park? Na, ha ott kimész a közkertből a harmadik fiúüzlet. Én, majd itt megvárlak. Tíz perc múlva legyél itt. Szia! - mondtam, majd letette.
 - Ömh, te szeretnél jönni? - néztem a lányra, aki halványan bólogatott. - Nos, akkor kicsit át kellene változtatni a külsőd - fogtam meg az ollót és csattoktani kezdtem.
Szerencsére ketten hamar végeztünk. Ránéztem az órára, és 3 percem van. Gyorsan összepakoltam, illetve összedobáltam. Gyorsan lementünk a konyhába. Senki nem volt ott. Ja, igen anyáék ma vitték el a tortákat. Gyorsan leszaladtunk a lépcsőn, majd a cukrászdán keresztül kifutottunk a parkig, odáig meg se álltunk.
 - Bo-ocsi - lihegtem.- Akadt egy-két dolgom.
 - Rendben, nem késtél - veregette meg a vállam. - És ő ki? - mutatott a sokkban álló lányra.
 - Ö az unokatesóm - húztam magam mellé. - Alya ö itt...Lola, Lola ő itt a legjobb barátom Alya - mutogattam közöttük. Kezet fogtak, és csak utána vettem észre, hogy Adrien kijött a boltból. De nem egyedül, hanem egy fiúval. Alya miért nem szólt nekem erről?
 - Oh ott van Adrien. Kövessük - húzott magával. - Azt a fiút még nem láttam a városba. Nem akarlak kiábrándítani, de lehet, hogy Adrien már foglalt.
Kicsit szomorkásan néztem rá, majd feje mellett átpillantva láttam, hogy Adrienék bemennek egy fodrászüzletbe. Már nagyon érdekelt miért vásárolgatnak ketten.
 - Öö, Marinette, fel tudnád kötni a hajam egy kontyba? - kért meg a leányzó, majd szétszedte a haját.
Odaléptem hozzá, majd megcsináltam. Alyara néztem, s fejemmel egy pad felé mutogattam. Leültünk a padkára, s Adrient kezdtem el vizsgálni mikor jönnek ki. Sok idő nem is telt el, s már a park bejáratánál voltak. Amint észrevett engem, megállt.
 - Szia Marinette - mosolygott rám.
- Sz-Szi-Szia - mosolyogtam rá én is. - Ő kicsoda? - kérdeztem kicsit flegmásabban, majd a fiúra mutattam.
 - Ő? Ööö, egy rokonom - vakargatta a tarkóját. - Egy darabig nálunk fog élni.
 - Szóval csak a rokonod - néztem félre zavaromba.
 - Érdekes, mindenkinek most jött ide a rokona? - éretlenkedett Alya, mire én is és Adrien is kissé ijedten néztünk.

03. fejezet My fault!

Egy darabig lefagyva nézett rám. Aztán szerintem észbe kapott, ugyanis felkelt az ágyról közelebb jött és vizsgálni kezdett.
 - Nem értem, akár, hogy nézlek lány vagy. Kizárt, hogy Te, Én legyél - mutogatott.
 - Sajnálattal közlöm, de én igen is Adrien vagyok. Gabriel  Agreste lánya. Akinek nincs normális szabadság. Nem úgy, mint a velem egyidősöknek - sétáltam az ablakhoz, majd rádőltem. - Kinevethetsz, nem haragszok meg érte. Gondolom neked is megvan a maga szabadsága Cicus. Csak én vagyok ilyen szánalmas - nevettem fel cinikusan.
 - Ez nem igaz! - emelte fel a hangját, mire kicsit megrezzentem. - Az én apám konkrétan be akar zárni a házba - lágyult el hangja, majd a talajt kezdte el nézni. Nem vártam volna, hogy ő kiabálni fog.
 - Bárcsak itt lenne az apám - szorult el a torkom. - Nem nagyon ismertem, de nagyon kedves volt. Bár több évet élhetett volna. Remélem megérted Macska, hogy erről nem nagyon akarok beszélni.- néztem rá kissé szomorkásan. Kissé rémült fejet vágott, de majd bólintott.
 - Ohh, mily szerelmes egy pillanat - jött elő Plagg. - Fúj. - borzongott.
 - Neked ez fúj, de persze a büdös sajtót, pedig megeszed, mi? - néztem rá. - És egyébként se romantikus pillanat, de mindegy - néztem rá flegmán.
Plagg ránézett a kissé megszeppent fiú, majd gyorsan elé repült.

 - Milyen idegesítő és tudatlan egy fiú vagy te - ordibált rá. - A kwamik nem tudnak örökkévalóságig, ilyen formába tartani. Ha tovább maradt így, mint 5 óra kárt tehet benned is, és a kwamidba is - mondta, majd a fiú rám nézett.

 - Gondolom, min jár az eszed. Hegnyugatlak én te vagyok, szóval nem igen mondanám el a titkod - kacsintottam rá.
Mély sóhaj hagyta el száját, majd átváltozott. Gyűrűjéből kijött a kwamija és a fiú tenyerére esett.
 - Adrien nem sokon múlott, szóval ilyet többet ne csinálj - mondta kis fekete cica - Camandert gyorsan - kapkodott levegőért.
 - Tessék! - nyújtottam felé. Rám nézett, majd rámosolyogtam. Utána a fiúra nézett, s tekintete kettőnk között játszott.
 - Miért van itt kettő Adrien? - tört ki belőle.
 - Majd én mindent elmagyarázok egy Camander mellett - vitte el barátom a kis fekete kwamit,
Leültem a tévé elé, majd megpaskoltam a mellettem lévő helyet, jelezve a fiúnak, hogy üljön le.
 - Elmondanád, Adrien, hogy mégis, hogyan kerültél ide? - próbáltam a szemébe nézni, de mindig kitért az én szemeim elől.
 - Minden az én hibám. Ha nem löktem volna meg Ladybugot, akkor most nem lennék itt, és kitudja, ő hol van.
 - Először is az elejétől, ha lehet - mosolyogtam rá.
 - Az osztályunkba volt egy Lina nevű lány, Nagyon tehetséges, és mindig is az volt az álma, hogy benne legyen egy ötletel az újságba. A dimenziókról akart. Chloe kiröhögte a lányt, és az ötletét. Gondolom ő volt, aki a kapukat csinálta. Ladybuggal akartam nyomozni az átjárok miatt, de mikor megláttam nagyon siettem hozzá, és belöktem egybe. Ő eddig a magával rántott. Az én hibám - tette arcát a két keze közé - Kitudja, hogy most hol van.
 - Szerintem ő is itt van - próbáltam felvidítani, mire rám nézett. - Mivel itt is van egy Ladybug, bár utálja, ha úgy hívjuk, mert fiú.
Kicsit felcsillant a szeme, majd haskorgást hallottunk. Mire mindketten felnevettünk.
 - Milyen rég ettem - mondtuk egyszerre.
 - Rendben ez esetbe menjünk le enni - fogtam meg a csuklóját,
 - De biztos ez? Mi van ha, valaki meglát minket? - állt meg.
 - Anya ma estig dolgozik. Nathalie tud rólad. De vele úgyse találkozunk - húztam tovább.
Leadtam a rendelést a konyhán, majd nem sokkal később kész is lett. Miután kihozták gyorsan megebédeltünk. Rengeteget beszélgetünk. Talán ilyen egy normális lánynak lenni?!

02. fejezet Hello, I am Adrien Agreste!

Ránéztem Plaggra, aki szintén értelmetlenül nézte a fekvő macskát.
 - Ugye ez nem a te műved? - gyanúsítottam meg a kiscicát.
- Ez kivételesen nem. Mégis kinek nézel engem? - kérdezte, mire megvontam a vállam.
Még egy darabig néztem az alvó fiút, majd ránéztem az órára és rájöttem, hogy sietnem kell. Felkaptam a cuccom, és siettem az ajtóhoz. Megvártam míg Plagg elbúj a dzsekim mögé, majd kinyitottam az ajtót, de nem mentem ki, hanem visszanéztem a nyugvón alvó fiúra.
 - Hamar gyógyulj meg - jött ki a számon a rövid mondat, majd kimentem és bezártam a szobámat és a kulcsot zsebre raktam. Lementem a lépcsőn Nathaliehoz. Bólintottam jelezve, hogy mehetünk.
                                              * Marinette szemszöge *
 - Megjöttem - mentem be a cukrászdába, és öleltem meg anyát. - Rengeteg tanulni valóm van. Felmegyek a szobámba.
 - Később viszek fel valamit enni - mosolygott rám, mire én csak bólintottam.
Felmentem a szobámba, majd ledobtam magamról a táskát.
 - Tikki, szerinted Adrien miért nem jár iskolába? - néztem rá kicsit szomorkásan.
 - Az a lány aki, tetszik neked ugye? - nevetett.
 - Nem ér kinevetni. Kezdek aggódni. Az édesanyja nagyon szigorú. Mi van ha, történt vele valami? - estem kétségbe.
 - Marinette ne aggódj. Az anyukája nyilván nem bántotta - próbált nyugtatni kwami barátom.
 - Friss levegőre van szükségem - mondtam, majd felmásztam a tetőre, ahol nem várt látvány fogadt - Ladybug? - néztem magam elé. - Tikki ez mi? Miért van itt még egy én? - értetlenkedtem.
 - Nem tudom Marinette. De ő, te.
 - Imposztor? - néztem rá.
 - Nem. Érzem, hogy ő is Ladybug, csak nem az itteni. Hisz az te vagy. Minden esetre vigyük le a szobádba, és vigyázni kéne rá míg fel nem ébred. Utána kifaggassuk - mondta, majd bólintottam és levittem a szobámba. Lefektettem az ágyra és vizsgálni kezdtem. Nagyon hasonlított rám, csak annyi volt az eltérés, hogy ő lány.
 - Marinette, meghoztam az ennivalót - nyitott fel anya. Gyorsan ráhúztam a lány Ladybugra a takarót és oda mentem anyuhoz.
 - Kopogj legközelebb oké? - mosolyogtam rá halványan, mire csak bólintott.
Megcsörrent a telefonom. Alya volt az. A házit kérte el, mert az utolsó óráról haza kérezkedett, rosszul lett. Megadtam neki a házi feladatokat, majd letettem, majd megint a lányt kezdtem el vizsgálni.
                                              * Adrien szemszöge *
Valamiért nagyon untam most a balettórát. Minél előbb haza akartam menni. Lehetőleg még a takarítok, vagy ami rosszabb anya előtt. De fél tizenkettő előtt úgyse szabadulok.
 - Rendben, akkor a következő darabban a főszerep.. - tartott egy kisebb hatást szünetet az oktatóm, mire Inaya önbizalommal teli fejet vágott. - Linaé lesz.
Mire kimondta a tanár, hogy kié lesz a szerep Inaya feje sárgult az irigységtől.
 - Ez nem lehet! Nekem kellet volna megkapnom a szerepet! - ordított, majd kiviharzott. - Majd én megmutatom nektek.
Mivel egy darabra próbáltak nekem sok dolgom nem volt ott, ugyan is én még csak tanulom a balettot, még nem léphetek fel. Szóval haza mentünk.
Épp, hogy beértem a házba már szaladt is fel a szobámba, kinyitottam az ajtót, és csodálkozva néztem körbe. Az egész szoba fel volt forgatva. A cica pedig nem volt a helyén.
 - Ki vagy te, és miért vagy a házamba? - jött fentről a kérdés. Persze a cica volt az.
 - Sajnálattal közlöm, de ez nem a te házad Cicus - néztem fel rá, mire lejött.
 - Ezt hogy érted? - nézett rám, majd leült az ágyra.
 - Ez az én házam - mosolyogtam rá, mire ő értelmetlenül nézett rám. - Üdv, Adrien Agreste vagyok!

01. fejezet Two of me?

                * Adrien szemszöge*
Egy újabb unalmas nap. Megint a 6-kor kelés. A rengeteg tanulás, balett óra, illetve japán nyelvóra. De ma talán rá tudom venni anyut hogy normális iskolába, járjak. Ne pedig itthon Nathalievel. Rendes fickó, és jó tanár, de én normális lány akarok lenni, normális élettel. De ez lehetetlen. Anyám csak a munkájával foglalkozik. Híres divattervező. És azért mert ő az, szerinte nekem is annak kéne lennem, és ráadásul fotózásokra vittet. Miden havonta én vagyok legalább három divatújság főcímlapján.
 - Na, kelljünk - mondtam magamnak és felültem az ágyból. - Plagg kérlek, legalább ne az ágyamba edd azt a büdös sajtot - förmedtem kis macska barátomra.
- Nyugi van Kislány. Inkább készülődj és egyél te is - kacsintott rám.
Én csak gúnyosan néztem rá, majd kinyújtottam rá a nyelvem. Felvettem fehér szoknyámat, egy farmerdzsekivel és lementem enni. Az ebédlőbe persze megint nincs senki. Kihúztam az egyik széket, a nyikorgó hangja visszhangzott a terembe. Ez valamiért nagyon elszomorított. Ránéztem dzsekim mögött bujkáló Plaggra, aki valami bátorító fejet, vagy én nem tudom milyen fejet akart vágni. Nála kicsit furcsa. Lehet, látja rajtam, hogy kicsit magányosnak érzem magam.
 - Kisasszony ma is a kedvence a reggeli - szólalt meg Nathalie. - Palacsinta epersziruppal.
 - Köszönöm - néztem rá és rámosolyogtam, majd elkezdtem enni a reggelimet.
 - Ha megette a reggeliét, fotózásra kell mennie, majd balettórára - nézett a füzetébe. - Majd miután haza értünk tanulnunk kell.
 - Az az a szokásos nap - néztem rá unottan. - Történhetne már valami izgalmas is a mai napon - ettem meg az utolsó falat palacsintát is. - Mehetünk Natalie - mondtam, majd elindultunk az ajtó felé. Kimentünk beültünk az ajtóba és mentünk a stúdióba. Mindig rá akartam venni anyát, hogy mehessek én is iskolába, és kevesebb fotózásokra kelljen járnom, de már tudnám a reakcióját. Úgy se engedné, és még a kiállhatatlan oldala is előjönne. Azt pedig egyenesen utálom. Bele se merek gondolni, ha megtudná, én vagyok Chat Noire, mit csinálna. De úgyse tudná meg. Legalábbis tőlem száz százalék, hogy nem. Vajon Ladybugról tud valaki? Kizárt, hiszen ő maga mondta, hogy tartsuk titokba. Meg eleve nem lehet elmondani senkinek. Mondta Plagg is.
 - Kisasszony legalább tegyen úgy, mintha érdekelné. Ne vágjon ilyen savanyú képet - zökkentett ki a gondolataimból a fotós.
 - He, tessék? - nyitottam tágra a szemem. - Ja, igen persze. Sajnálom.
Tízig voltunk a fotósnál. Utána gyorsan haza mentünk a balett cuccomért, vagyis volt még úgy negyed órám, mire indulnunk kell.
 - Szóval 10:25 -re kell a balett táncoshoz értünk - mondta Nathalie.
Hirtelen meg torpantam. Előttem Chat Noir feküt.
 - Ő nem a híres Chat Noire? - kérdezte Nathalie.
 - De, be kell vinnünk - néztem rájuk.
 - Mégis minek? Ha édesanyja megtudja nagyon mérges lesz,
 - Nem muszáj megtudnia. Csak ápolgatnám. Ha jobban lesz, úgyis elmegy. Szóval segítsetek.

Nehezen, de beleegyeztek. Felvittük a szobámba, majd letettük az ágyra. Összeszedtem a cuccaimat, hogy ne kelljen majd kapkodnom. De most komolyan, miért van kettő belőlem?! 

00. fejezet Prológus

                                                           * Marinette Szemszöge *

Ez is egy normális napnak nézett ki. 7 óra 15 perckor keltem, persze a csengőmre. Lementem megreggeliztem, majd felöltöztem. Az ágyamat megcsináltam, kicsit csodáltam Adrient, majd elindultam az iskolába. Szokás szerint Chloe megint Adrienen lógott.

-         –   Jó reggelt Marinette – köszönt barátnőm, Alya.

-         –  Eddig jó volt, míg nem láttam Chloet. Miért lóg mindig Adrienen? – szomorodtam el.

-         –  Miért nem vallod, már be neki mit érzel iránta? Lehet ez az érzés kölcsönös – nevetett Alya.

-         –  Alya ez nem vicces. Ilyennel ne viccelődj, kérlek – kérleltem barátnőmet, mire ő megveregette a vállam és bementünk. Első órám osztályfőnöki lesz. Most fogjuk kiválasztani mi lesz a diákújság új témája. Őszintén én ezen még nem gondolkodtam. De van az osztályba, akit nagyon érdekel a diákújság és szeretné, hogy bele kerüljön az, amit gondol. Nyilván az ő ötletét fogják választani.

      –  Lina, kérlek mond neked mi lenne, a te ötleted? - kérdezte a tanárnő.

-      –  Én a, más univerzumokról szeretnék látni az iskolaújságba - vigyorgott.
 –   Ezt te se gondolod komolyan - nevetett Chloe - Szerintem inkább külön Adrienről legyen oldal az újságban.
  Szegény Lina hirtelen elszomorodott, 1-2 könnycsepp cseppent ki a szememből, és kifutott a teremből. 
                                                                                 * 6.óra után *
   – Furcsa ,, fekete lyukak " jelentek meg a város részein - hallatszott a tévébe - Kérjük, Önöket ne menjenek a közelükbe. Még nem tudni mi történik ha átmennek rajta.

 Ránéztem  Tikkire és szinte egyre gondoltunk. Felszaladtam a szobámba és átváltoztam.

   – Tikki, pöttyöket fel! - ordítottam, majd át is változtam.

 Elmentem az egyik ,, fekete lyukhoz ". Minél előbb meg kell tisztítani ezt az akumát.

   – My Lady - köszöntött Chat, de meglökött, és én megfogtam a ,, farkát ". Mindketten beestünk a lyukba.

Mégis  mi lesz velünk?! Hol vagyok?